Töretlen az autópálya matrica vásárlási kedv

autopalya_matrica_vasarlasÍgy jártunk. A most közzétett információk alapján 2015-ben az autópálya matrica vásárlásra mintegy 10 milliárd forinttal költenek többet, mint az előző évben. Ennek legfőbb oka, az idei év januárjában bevezetett megyei matrica, amely miatt nagyon sok ember – akiknek eddig eszébe sem jutott autópálya matricát vásárolni – volt kénytelen beszerezni a lakhelyéhez eső legközelebbi matricát. 2015. augusztus 31-ig mintegy 8,69 millió matricát értékesített az állami Nemzeti Útdíjszolgáltató Zrt., több mint 45 milliárd forint értékben. Ez az azonos időszakot nézve már 10 milliárd forinttal haladja meg az előző évet.

A legnagyobb mértékben az éves matrica értékesítése emelkedett, az előző évhez képest 27%-al, soha ennyi matricát nem adtak még el korábban, pedig már az 5 ezer forintos éves megyei matricát is lehetett venni. A díjbevétel növekedés miatt legjelentősebb okok, hogy jelentősen bővítették a fizetős utak számát. A megyei matricát miatt azonban a havi matrica eladások csökkentek, azonban értékben a több eladott éves és az új megyei matrica értékesítés miatt a bevételek növekedése jelentős. A bevételek növekedésében – bár erről nincs részletes kimutatást – a 2013. júliusában elindult útdíj rendszer is szerepet játszik, mivel az online kamera rendszerrel gyorsan és hatékonyan tudnak bírságolni a nem fizetők esetében, így nőhetett a bírságként befizetett összeg is.

2016-ban várhatólag tovább növekszik a fizetős utak száma, azt azonban csak remélni lehet, hogy az autópálya matricák árai változatlanok maradnak.