Szexuális ellenforradalom

Nagyszüleink idején bűnnek számított, a hippikorszakban a szabadság jelképének. Mára viszont a szex mintha kötelességgé vált volna, amit mindenkinek, mindenhol, minél gyakrabban gyakorolnia kell. Ellenreakcióként már fel is tűnt egy új mozgalom: az antiszexuálisoké, akik tudatosan az önmegtartóztatást választják.

Mrs Marple ül a tengerparton, a kellemes karibi napsütésben, és megadóan bámul a könyvére, amelyben egy fiatalember éppen így szól a szerelméhez: „Úgy érted, hogy EGYÁLTALÁN nincs szexuális tapasztalatod? Tizenkilenc éves korodban? De hiszen az nélkülözhetetlen. Létfontosságú.” És az angol öregkisasszony óhatatlanul úgy érzi, az ő fiatalkorában ugyan bűnnek tartották a nemi életet, cserébe viszont valószínűleg sokkal jobban élvezték, mint manapság, amikor leginkább egyfajta kötelességnek tűnik.

Miss Marple-hoz hasonlóan megteremtője, Agatha Christie is igen éles szemű idős hölgy volt, így már könyve megírása idején, a 60-as években feltűnt neki, hogy az erotikus felhangú buzdítások egyre agresszívebben törnek be az életünkbe. És hogy szegény fiatalokat úgy próbálják meg rábeszélni a szexuális tapasztalatra, mint a csukamájolajra.
Munkában a túlfűtött képzelet
Agatha Christie óta a helyzet annyiban romlott, hogy ma már az újságok, a reklámok, a filmek szexre ösztökélő tevékenységüket nem korlátozzák az ivarérett, termékeny korban lévő lakosságra. A célcsoport lefelé is, felfelé is tágult, és mostanra ugyanúgy magában foglalja a felső tagozatos gyerekeket, mint a gyémántlakodalmukhoz közelítő nyugdíjasokat. A szexológiai tanácsadó írások szerzőinek vagy az óriásplakátok kiötlőinek szemmel láthatólag szent meggyőződésük, hogy az emberek tizenkettőtől nyolcvankettőig az állandó nemi gerjedelem állapotában élnek, pontosabban kellene élniük. Aki nem olyan, mint a viccbeli Móricka, hogy mindenről AZ jut eszébe, azzal valami gond van.

Ezen a feltételezésen alapulnak a nyíltan szexuális asszociációt kelteni kívánó reklámok, amelyekkel szinte mindent megpróbálnak eladni. Itt van mindjárt a női hátba olvadó padlizsán, amelynek Próbálta már zöldségekkel? szövege nem (mint elsőre gondolnánk) a sárgarépa nem rendeltetésszerű felhasználására ösztönöz, hanem arra, hogy kóstoljuk meg a grillezett zöldséges hamburgert. Fantáziadús párja, a Próbálta már sötétben? az étcsoki népszerűsítésén fáradozik, zöldben szerzett tapasztalatainkat firtató változata mobil banki hozzáférést hirdet, míg a „hármasban” variáció mellett voksoló plakát főszereplője egy ártatlan, kivehető bélésű dzseki. Mivel a hamburgerevés, a pénzügyek bonyolítása és a kabátvásárlás körülbelül annyira erotikus tevékenység, mint a cipőpucolás vagy a körömvágás, a reklám kiötlői bizonyára azért hívták segítségül a szexet, mert úgy gondolták, arra úgyis mindnyájan mindig kaphatók vagyunk. És mielőtt végképp legyűrne minket a vágy, még beugrunk egy kis grillezett paradicsomért vagy télikabátért.

A túlfűtött képzelet tulajdonosai csak arról felejtkeznek el, hogy a szexuális ösztön ereje igencsak változó. Más lendület munkál a tomboló hormonokkal elárasztott kamaszfiúban, mint a harminc éve házasságban élő családapában, más a szerelmi bánatba süllyedt szingli lányban, mint a nászútját tervezgető ifjú feleségben. Mindenki emlékszik egy-egy szerelem kezdeti időszakára, amikor az ember a legszívesebben ki sem kelne az ágyból, és arra a természetes folyamatra is, ahogyan az adrenalinmámor idővel alábbhagy. Emellett az egyéni különbségek is óriásiak lehetnek, a skála egyik végén a néhai Kennedy elnök lelki rokonaival, akiknek megfájdul a fejük, ha nem engedhetnek a vágyaiknak naponta legalább egyszer (vagy kétszer?), a másikon azzal a típussal, akit Victor Hugo úgy jellemzett: „kevéssé vala kéjsóvár”.

Babázás helyett vibrátor
A ma általánosnak mondható szemlélet azonban normává emeli a folyamatos szexuális készenlétet és az akrobatikus ágymutatványokat. Mindeközben pedig abnormálisnak bélyegzi és frusztrálja mindazokat, akik ilyen-olyan okból kifolyólag nem tudnak, vagy neadjisten nem akarnak minden éjjel nagyokat hancúrozni. Így aztán a tinilapok harmatos lelkű olvasói olyanokat írnak, hogy „tizenkét éves vagyok, és még sose volt orgazmusom”, vagy hasonlóan ifjonti életkorban arról érdeklődnek, kell-e műfütyit vásárolniuk az önkielégítéshez. Ezeknél a (nem légből kapott) példáknál az hátborzongató, hogy a szakember válaszában nem visszaküldi a kislányokat a Barbie babájukhoz és a kakaós bögréjükhöz, hanem halálos komolyan részletes technikai tanácsokkal látja el őket.

Míg a serdületlen ifjúságot a magazinok és a tinivígjátékok, addig a korfa másik végén elhelyezkedőket az úgynevezett „lifestyle-drug” kategóriába tartozó orvosságok igyekeznek a csúcsra juttatni. Gyártóik drámai hangú statisztikákkal riogatják a nagyközönséget („a hatvanéves magyar férfiak 80 százaléka küzd merevedési zavarral!” „aki nem fordul fiatalon orvoshoz, az ötvenéves korára felhagy az aktív nemi élettel!”), ami örvendetes felvilágosító munka azoknak, akik ezt tényleg hiányként élik meg. A kérdés csak az, vajon tényleg súlyos betegnek kell-e éreznie magát mindenkinek, aki korától függetlenül azt tartja a legkisebb bajának, hogy éjjelente nem veri fel kéjes sikoltozása az aludni vágyó szomszédokat.

Nem a szőlő savanyú
„Manapság szabadon lemondhatunk bármiféle tevékenységről, csak a szexről nem” – fogalmazza meg a problémát Liz Hodgkinson angol egészségügyi újságírónő A szex nem kötelező című könyvében. „Senkinek nem jutna eszébe azt követelni, hogy mindenki egyformán szeresse a krikettet, a rumot vagy a habos tortát. Ám ha bevalljuk, hogy nem lelkesedünk különösebben a szexért, akkor ránk sütik, hogy szexuális működési zavarban szenvedünk, vagy hosszú ideje fennálló gátlásaink miatt elnyomjuk természetes ösztöneinket” – állapítja meg a könyvében.

Mrs Hodgkinson tollát egyáltalán nem a „savanyú a szőlő” frusztráltsága vezeti, hiszen a szexforradalom igazi gyermekeként fiatalabb éveiben ő is alaposan kitombolta magát. Mára azonban meggyőződésévé vált, hogy a szex, bár kétségtelenül nagyon erőteljes késztetés, semmiképpen sem alapvető feltétele a boldog és kiegyensúlyozott emberi létnek. Tételét saját példájával is bizonyítja: a férjével hosszabb ideje tudatosan választott békés cölibátusban élnek egymás mellett, és ennek saját bevallása szerint csak az előnyeit élvezik – az életük békésebb, nyugodtabb és egészségesebb, mint valaha volt.

Írásaival és közszerepléseivel Liz Hodgkinson természetesen fejére idézte a szakértők haragját, akik elmondták őt frigidnek, jégcsapnak, leszbikusnak, és persze részvétüket nyilvánították a férjének. Az írónő azonban ennél sokkal fontosabbnak tartja az olvasók megnyilvánulásait, amelyek inkább az ő elméletét igazolják: igenis létezik elégedett élet nemi élet nélkül. Az angol lapok arra a meglepő tapasztalatra tettek szert, hogy olvasóik 70 százaléka egyetértett Hodgkinsonnal, és ahogyan a Daily Express egyik levélírója megfogalmazta, „valószínűleg sokkal több a szexmentes házasság, mint amennyit az emberek hajlandók bevallani.” Az angol szerző egyébként csak választási lehetőségként voksol a cölibátus mellett, amelynek ugyanúgy nem szabad kötelezőnek lennie, mint a szexnek. Mindössze annyit állít, hogy az önmegtartóztató életnek is megvannak a maga előnyei, amelyekről a minél egzotikusabb szexuális élmények kétségbeesett hajszolása közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Antiszexuális mozgalom
Liz Hodgkinson nézeteit a Daily Express olvasóin kívül is szemmel láthatólag sokan osztják. Ha valaki úgy érzi, elege van a mindenhonnan rázúduló erotikából, számtalan könyv és web-oldal közül válogathat, amelyek lelki, egészségügyi vagy spirituális megközelítésből érvelnek a szexmentes élet mellett. Az egyik statisztikákat is idéz annak alátámasztására, hogy a világszerte megfigyelhető trend szerint az emberek újabban ritkábban élnek nemi életet, hanyatlik érdeklődésük az egyéjszakás kalandok iránt, és egyre többen mondanak le a szex mindenféle formájáról. A honlap szerint a nőknek körülbelül 10, a heteroszexuális férfiaknak 8, míg homoszexuálisoknak 10 százaléka választja önként az önmegtartóztatást.
Az anti- vagy aszexuálisok már saját mozgalmat is indítottak, hol másutt, mint az Egyesült Államokban. Tagjai – akárcsak a Nebraska államban szerkesztett Antisexualism Online szerzői – amellett törnek lándzsát, hogy hozzállásukat ismerjék el önálló szexuális orientációként: ha léteznek hetero-, homo- és biszexuálisok, akik a másik, az azonos, illetve mindkét nemmel szívesen kerülnek szoros kapcsolatba, akkor léteznek antiszexuálisok is, akik viszont egyik nem testi közelségére sem vágynak. Zászlóbontásuk mindenesetre azt jelzi, hogy a szexforradalomra válaszként kitört a szex-ellenforradalom.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.