Nyugalom

Az adaptációkkal kapcsolatban két kérdés motoszkál állandóan a fejemben. 1.) Nagyon jó alapanyagból csak nagyon jó feldolgozást lehet csinálni?, és 2.) Akkor jó egy feldolgozás, ha ugyanazt kapom tőle, mint attól, amit feldolgoz? Tehát: erény, netán egyenesen értékmérő-e egy adaptációnál a hűségesség, illetve a ráérzés a feldolgozandó anyag ízére?

Bartis Attila A nyugalom című regénye számomra egészen biztosan rajta van a minden idők legjobb regényeinek (!) képzeletbeli ötös listáján. Megfigyeltem: egyes körökben igen elterjedt hozzáállás tartani a nagy mű film-, vagy színházi adaptációjától. Én is egy ilyen bizonyos “egyes körbe” tartozom, ennek megfelelően a hír, hogy Alföldi Róbert filmet csinál a Bartis-könyvből, félelemmel vegyes várakozás kínzó időszakát indította el az életemben.
És bár a díszbemutatón az első öt sor valamelyikében valahol, a pórnép közt ülhettem csak, amit – a véleményformálás, és a véleményformálók jelentőségével érvelve – kikértem magamnak (na jó, barátnőmnek előadva csak); mégis: minden a legnagyobb rendben volt. Alföldi nekem, akármibe fog, lutri: vagy nagyon tetszik, amit csinál, vagy sírva rohannék a lehető legmesszebbre. Most nem kívántam elszaladni.

Az Alföldi-féle Nyugalom fáradt, feszült, fojtott hangulatú, levegőtlen film. A főszereplő Andor nem véletlenül nyitogatja az ablakot az a Rebekával folytatott veszekedések után. Nem csak fellélegezni akar, lélegezni is: amiről közte és anyja között szó van, az valami egészen félelmetes, soha-nem-láttam-még-ilyet ízű viszony. Nem egyszerű kisajátítás, terror: e kettő pehelykönnyű gyerekjáték a mellett, ami itt zajlik. Sosem láttunk, tapasztaltunk, képzeltünk el még ilyet: két ember közti, minden képzeletet felülmúlóan erős, beteg, és ijesztő gyűlölet és összetartozás ez. Andor és Rebeka között egyszerre van beláthatatlan távolság, és a lehető legérzékibb közelség. A fiú és anyja egy önmagába zárt mikrouniverzumban él: lakásukban valamikor nagyon régen megállt az idő. Azóta nincs más, csak a mozdulatlanság, a változatlanság; azaz: a jól begyakorolt automatizmusok halkszavúsága, eseménytelensége. A film kifakult, porlepte színei, Andor ezer éves, agyonhordott ruhái kitűnően érzékeltetik ezt a poshadtságot. Élénk színek alig vannak a Nyugalomban, legemlékezetesebb talán Rebeka egy múltbeli, virágos ruhája piros cipővel- de régen volt már, hogy a történetben bárminek, vagy bárkinek színe lett volna. Nyoma sincs már elevenségnek, előrelépéseknek- a Nyugalom tulajdonképpen két élő-halott gyilkos tánca. Iszonytató, gyönyörűséges tánc: szörnyek keringője, amiben a nők (!) vezetik a férfit. Andor csak egy bábu: Rebeka, és Eszter bábja, még Éva bábja is- és ettől még halottabb lesz. Makranczy Zalán Andorja a lehető legtökéletesebb: bár minden vele történik, mégis olyan, mintha ott sem lenne, és amikor mégis érzékelhető, akkor is őt anyjához, barátnőjéhez, szeretőjéhez kötő (-láncoló) köldökzsinórok látszanak belőle.

Színészi nem-ott-lét vagy úgy keletkezik, hogy a játszó nem találja magát a szerepben, ezért kettejük találkozásának disszonanciájából üresség, fakóság, észrevehetetlenség születik; vagy úgy, hogy – valami egészen felfoghatatlan módon – a színész képes cselekvéssel láthatatlanná tenni a karakterét. Makranczy Zalán nem-ott-léte a jó fajta nem-ott-lét: nem eszköztelenség, tehetetlenség; hanem a nem létezés megteremtése. Aktívan tenni azért, hogy ne legyünk (ott)- talán az egyik legnehezebb alkotói feladat, amit Makranczy Zalán kiválóan teljesít. Andorja gyenge és észrevehetetlen, önmagában nem létező, az őt körülvevő nők függvénye (függeléke). Nincs akarata, és jaj, dehogy akar ő menekülni. A film összes női karaktere sokkal erősebb az övénél: még a házmesternében is több szín van, mint benne.

A központi karakter megformálásán túl Alföldi filmjét az okossága teszi nagyszerűvé. A Nyugalom nem egymás után pakolt jelenetek halmaza, nem hatásvadászat. Alföldi fejében (úgyhogy a vásznon is) nagyon szép rendszerré áll össze Andorék múltja, és jelene, vagy pl. Andor karácsonya Eszternél, meg Rebekánál. Az egymást követő képsorok gyakran tele vannak (egymásra) utalásokkal: egy hasonló formájú tárgyat (vajasdoboz, karácsonyfa), vagy ugyanazt a szobát (Rebekáét) látjuk különböző jelenetekben; más jelentéssel felruházva, de érzékeltetve, hogy itt minden hat mindenre, mindennek megvan a maga oka (többnyire a múltban valahol). A Nyugalom aprólékosan felépített, csupa felfedezendő (mert mesélő) részletet magában rejtő film.

Amit, akármit mondjanak is, nem a(z egyébként gyönyörű) szexjelenetek tesznek érvényessé; még kevésbé igaz, hogy kizárólag ezek miatt érdemes a figyelemre. Naivitás elvárni, hogy egy történetben, ami egy férfi, és a nők viszonya körül forog, ne legyen testiség. A filmben éppen annyi és olyan szexjelenet van, amennyit Andor elfojtott feszültsége indokolttá tesz: egy másodperccel sem több, vagy kevesebb.

Nem tudom, hogy jó alapanyagból csak jó dolgot lehet-e összehozni; és azt sem, hogy egy adaptáció mitől lesz érvényes: az eredetihez való hűségtől, vagy az annak újraértelmezésére, színezésére tett kísérlettől. De az tény, hogy Alföldi Róbert nagyon erős alapanyagból nagyon erőset hozott össze úgy, hogy filmje nagyon szép összhangban van Bartis Attila regényével.

Nyugalom
Rendező: Alföldi Róbert
Szereplők: Makranczy Zalán, Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka, Hernádi Judit, Láng Annamária, Ujlaki Dénes, Lázár Kati, Seress Zoltán
Bemutató: 2008. február 21.