2008. július. 25., péntek Jakab, Kristóf napja
Idén több felvételizőnek sikerült

Ponthatárok: Idén több felvételizőnek sikerült

Nyilvánosak a ponthatárok, az eredmények alapján kiderült, hogy idén több felvételizőt vettek fel a felsőoktatási intézményekbe, mint tavaly.

2013-ig minden könytvárban lesz számítógép

A könyvtárosok és könyvtárlátogatók nélkül nincs igazi értéke a milliós támogatásoknak – jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 40. Vándorgyűlésének megnyitóján, Szombathelyen. A háromnapos rendezvény alatt átfogó és hangsúlyos elemzést kap a 21. század krea ...

Nincsenek maximum pontos szakok

Az új pontszámítási rendszer eredményeként a nappali képzések körében a 300 és 399 pont közötti szakok kerültek túlsúlyba. Maximális pontszám sehol sem kellett a bejutáshoz, 460 pont fölé is mindössze három szak került. 480 pontot az alapképzések nappali munkarendjére jelentkezők közül 261 diák ért el.

MotorSide

2009-től hazánkban is lesz MotoGP

2009-től öt éven át Magyarországon is rendeznek MotoGP futamokat. A versenyek helyszíne a Balaton dél-nyugati részére tervezett Balatonring lesz.

Film

Ne szórakozz Zohannal!

Ne szórakozz Zohannal!

Egy szuperügynökből lett modern Gedeon Bácsi, aki a szerelemért még az arab-zsidó ellentétre is fittyet hány. Nagyjából így foglalható össze egy mondatban Adam Sandler új filmje. Aki persze hozzá a szokásos formáját.

Zene-buli

Szirtes Edina Mókus és Mitsoura Mónika koncertje

Szirtes Edina Mókus és Mitsoura Mónika koncertje

Augusztus 13-án 20 órakor Budapesten, a Mammut II Kaméleon Klubjában ad koncertet Szirtes Edina Mókus, a Fabula Rasa alapító tagja, valamint Mitsoura Mónika. Igazi zenei felüdülést ígér a koncert.

Média

Celeb vagyok, ments ki innen!

Celeb vagyok, ments ki innen!

A külföldön hatalmas népszerűségnek örvendő valóságshow ősszel kerül az RTL Klub képernyőjére. Az új szuperprodukció celeb szereplői (köztük Falusi Mariann és Palik László) egy egzotikus, de korántsem összkomfortos tájon teszik próbára túlélőösztöneiket. Kínjaiknak csak a nézők vethetnek véget.

Zene-buli

Nyit a Campus Fesztivál!

Ma kora délutántól vehetik birtokba a fesztiválozók a közel kétszáz dolgozó által felépített kisvárost Debrecentől 7 km-re a Vekeri-tó partján! Az építési munkálatok befejeződtek, amit a kissé esősre sikerült időjárás sem tudott késleltetni.

Wellness/Életmód

Strandröplabda történelem

Strandröplabda történelem

Teljesen mindegy. Akár a hawaii tengerparton, akár a kaliforniai Santa Monica homokján kezdték el játszani a strandröplabdát, nevétől nem elválasztható a sajátos feeling: bikinit fel, partra le, és kellemesen eltöltöd az időt. Ha kedved van, beszállsz játszani, ha nincs, megiszol egy italt.

Zene-buli

Slágeráradat az interaktív dalversenyen

Slágeráradat az interaktív dalversenyen

Július 11-én elkezdődött a Sziget Fesztivál Magyar Dal Napja rendezvénysorozatához kapcsolódó interaktív dalverseny a Kultúrpart portálon. A változatos műfajú, több mint 100 dalt hamarosan Presser Gábor, Bakács Tibor Settenkedő, Pély Barna, Pierrot és Csényi Kati alkotta zsűri "szedi ízekre".

Zene-buli

Boban és Marco Markovic Orkestar Budapesten

Boban és Marco Markovic Orkestar Budapesten

Augusztus 27-én 20 órától a Boban és Marco Markovic Orkestar lép fel Budaesten, a Margitszigeti SZabadtéri Színpadon. Boban együtt fújja fiával a trombitát a koncerten, garantált a fergeteges hangulat.

Adnetwork
hirdetés
hirdetés